Nyárindító meditációs hétvége
2018. június 8-10.
A WaheGuru Jóga szervezésében
Egy elvonulás, ami felráz, feltölt, kisimít – felszabadít. Közben sokféle élményed, tapasztalásod születhet. Egy dolog biztos csak: a végén más lesz benned, mint előtte.
Olyan gyakorlatokat csinálunk, amelyek kioldják a testből a stressz nyomait, és kisimítanak: nyugalom lesz belül, feloldódás, tiszta elme. Ekkor pedig a kialakuló belső csendben már máshogy figyelünk magunkra, mélyebben érzékeljük önmagunkat, másként nyilvánulunk meg… Egyre szabadabbá válunk.
Tudatosan használjuk több hagyomány meditációs gyakorlatait:
– a Kundalíni jóga (Yogi Bhajan-féle hagyománya szerinti) mozgásos gyakorlatait használjuk a ˙stressz kioldására, és a meditatív állapotok előkészítésére,
– Vipassana meditációkkal tágítjuk belső tudatosságunkat,
– használjuk a Csend és a Beszéd technikáit,
– kapcsolódunk a természeti népek Rituáléihoz is, hogy megéljük a Természet(esség) erejét.
– és, a hétvégén a tibeti Hangtálak és Gongok finom rezgései is segítenek minket a saját mélységünkben elmerülni.
A program péntek este finom, kisimító Hangfürdővel kezdődik.
Kezdők és haladók egyaránt jöhetnek: a mozgásos (jóga) gyakorlásainkban nincs semmi extrém, a meditációs technikák pedig mindenkit a saját szintjén mozdítanak tovább, és oldanak fel, egyre inkább.
A felkészülésben egy feladatod van: hozz magaddal egy aktuális kérdést, önmagaddal kapcsolatban, amivel ott foglalkozni szeretnél. (Szakmai szerepek, életút, emberi kapcsolatok, stb.) Vagy ne készülj semmivel – akkor magától felbukkan majd benned az a téma, ami előrevisz.
Sokat leszünk a természetben, ehhez öltözz. Pl. olyan ruhát hozz magaddal, ami jól bírja a tábortűz füstjét!
Hozz magaddal: hálózsákot, kényelmes ruhát, melegítőt, amiben szívesen tornázol, pulcsit, esőkabátot és túrabakancsot (netán futócipőt) a környék felfedezéséhez, és a kedvenc plédedet (betakarózni relaxációk alatt).
Kezdés:
Péntek este kezdünk.
Megérkezni pénteken 4-6 között ideális, de legkésőbb szombat kora reggel érj ide.
Helyszín:
Szellős Rét elvonulóhely, a Balatontól délre, a Somogy-béli kis zsákfalu, Bálványos szélén.
Utazás:
Érdemes kocsival jönni, kint leszünk egy pici zsákfalu szélén, máshogy nehezebb ideérni.
A falu az M7 autópályáról lekanyarodva 5 perc távolságra van, a Balaton és a 7-es főút (Balatonföldvár) felől 15 perc.
A résztvevők között telekocsik szervezésében segítünk.
Szállás:
Szellős Réten a vendégházban, 2-4 fős szobákban.
A közösségi térben, jógamatracokon is lehet aludni. Ha ezt választod, hálózsákot mindenképp hozz magaddal.
Étkezés:
A hétvégén finom vegetariánus ételeket főzünk majd nektek. Ha speciális igényeid vannak, jelezd nekünk előre.
Programdíj:
A program díja 28.000 forint. Ez az összeg ellentételezi a részvételed, a szállást (2 vagy 3 éjszakára, péntek estétől hétfő reggelig), és a nagyon finom, húsmentes étkezéseket a teljes program alatt.
Ugyanakkor a fő szabályunk, hogy nálunk a meditációs hétvégéken való részvételt nem a pénz határozza meg: a részvételi díj adomány alapú.
Ha szeretnél jönni, eljössz, és annyit fizetsz a magad után, amit jónak érzel.
Kevesebbet hagysz itt, ha a pénztárcád éppen kevesebbet enged, vagy akár többet, ha úgy érzed jónak.
Ha szeretnél jönni, mindenképp hívj fel, vagy írj nekünk! 🙂
SzellosRet@gmail.com
(+36) 30 240 2354
Várunk szeretettel,
Bús Livia Dhyan, meditációs programvezető
Gazdag Viki, hangterapeuta
Az esemény linkje Facebookon: https://www.facebook.com/events/183749592253900/